149. A pillanat

Van EGY a pillanat. Mikor érzed, hogy a megtaláltad a helyedet. Mikor tudod, hogy jó helyen vagy, jó időben és a megfelelő emberekkel. Határozottan emlékszem erre a pillanatra Duinóból. Első évem áprilisában jött el.

Most megint eljött egy ilyen pillanat. Hogy most már bátran mondhatom azt, hogy SZERETEM Glasgowt, még ha nem is ismerem nagyon de ami még fontosabb, hogy nem csak a helyet, hanem az embereket is MEGSZERETTEM itt.
Szerda este páran összegyűltünk vacsorára, majd jó sokat beszélgettünk és kártyáztunk. A vége felé már csak hárman maradtunk, és hogy érdekesebbé tegyük a játékot úgy döntöttünk, hogy a vesztes készít reggelit mindhármunknak. Nos, mit gondoltok, ki vesztett? Talált süllyedt...
Őszintén szólva egyeltalán nem bántam. Reggel gyorsan kisütöttem néhány palacsintát, a többiek hozták a lekvárt meg a pudingot majd pizsamában együtt neki ültünk reggelizni. És az egész csak egyszerűen JÓ volt.
Jó volt, mert kicsit olyan volt, mintha egy család lennénk. Jó volt, mert azt éreztem, hogy 2 olyan emberrel vagyok, aki miatt nem bánom, ha egy kicsit hamarabb kell felkelnem, hogy palacsintát süssek nekik. Jó volt, mert azt éreztem, hogy velük reggel is, fáradtan, morcosan, gyűrötten kíváncsiak vagyunk egymásra. Jó volt, mert hulla fáradtan is megnevettettük egymást. Jó volt, mert úgy éreztem, hogy megtaláltam a helyemet.

148. Életről

Élet egy fura személy. Mikor minden jól alakul, mikor duzzadsz az energiától, mikor mosoly van az arcodon, mikor a dolgaid révbe értek, mikor szerencsésnek érzed magadat, mikor nem ijedsz meg a problémáktól, mikor azt hiszed, hogy megint tanultál valami fontosat Róla, mikor már majdnem a boldogság kevélyen mindenható tengerébe merülsz, akkor Ő meggondolja magát. Irigy lesz rád, vagy csak szeszélyes. Nem tudom.
De valamiért csak egy kicsit csavar a dolgokon, egy egészen aprót, hogy nehogy gonoszsággal legyen vádolható, de azért emlékeztet rá, hogy Ő az erősebb. Elgondolkodtat, hogy akár csak ilyen szokásos mindennapi egyszerű ujjgyakorlattal is tud hatni rád, mi lesz, ha az igazi darabot kezdi játszani?
Megmutatja, hogy némely leckéje nagyon nehéz és bizony megtanulásuk fájdalommal jár. Nem törli le a mindennapi mosolyt az arcodról, nem renget meg alapjaiban, nem tör meg, csak kérdésekkel és gondolatokkal mételyez meg belülről. Egy egyszerű dologgal tudatja veled, hogy bizony még rengeteg leckét tartogat számodra, melyeket hiába tudsz elméletben, gyakorlatba való átültetésük időt, tapasztalatot és erőt igényel.
De lehet, hogy félre ismered? Lehet, hogy csak kiment a boldogság kevély tengeréből, mert még nem tudsz úszni? Vagy mert a nyílt víz veszélyes, de mi ezt észre sem vesszük?

147. Ami sosem változik

Vannak dolgok, ami sosem változnak.

Mikor vasárnap reggel (oké, tudom, hogy most itt páran a szívükhöz kapnak, szóval maradjunk annyiban, hogy az ÉN időzónám szerint reggel) mikor felébredtem az első dolog amit megpillantottam a hatalmas pelyhekben szakadó hó volt. És abban a pillanatban, hogy még félkómás agyam feldolgozta ezt az információt, varázsütés szerűen meghallottam anya hangját:

Szakad a hó nagy csomókban,
veréb mászkál lent a hóban.
Veréb! Elment az eszed?
A hóesés betemet.
Nem is ugrálsz, araszolsz,
hóesésben vacakolsz.

Fölfújtad a tolladat,
ázott pamutgombolyag.

Mi kell neked? Fatető!

Fatető!
Deszka madáretető.

Hiába, van ami olyan mélyen belénk ívódott, hogy soha sem tudjuk elfelejteni, mint az első hónak kijáró vers. Vissza sem tudok emlékezni, hogy hányszor költött anya ezt a verset szavalva, mikor hosszú várakozás után végre megérkezett a tél, igazi pelyhes hóesést hozva magával és hányszor mondtuk el ezt a néhány sort együtt a friss hónak örülve. És abban is biztos vagyok, hogy az én gyerekeim is ezen fognak felnőni!

146. Hohó....HÓ

Hála a 10 centis hónak olyan érzésem van, mintha egy képeslapban sétálnék.

Ma reggel mikor 10 körül jöttem vissza az első órámról a kilátó pont mellett vezetett el az utam. És lélegzetelállító látványban volt részem. Közvetlenül a lábamnál a park terült el, ezúttal fehérbe borkulva. Tovább tekintve a Kelvingrove galléria vadregényes tornyocskáin akadt meg a szemem, majd a többi háztetőn, melyek mind fehérbe voltak burkolva, mesebeli megjelenést kölcsönözve a tájnak. A háttérben fehér dombok, szél turbinák, gyár kémények és daruk olvadtak lágyan a szürke égbe, melyet a felkelő téli nap sejtelmesen világított meg.

Íme néhány kép a vasárnapi sétánkról a parkban szomszédommal Patriciával. (fent látható a hóemberrel, amit nem mi csináltunk, csak úgy tettünk minta igen :)

Kelvingrove Galéria tornyai

145. Zumba

Fun, fun, fun! Ahogy Ugne mondaná. Már rág nem nevettem ennyit. Hogy egészen pontos legyek egy teljes órán át nem tudtam abbahagyni.

De mi is az a Zumba? Ne aggódjatok, nem valami drog, még ha elsőre úgy is hangzik és még a hatása is hasonló. A Zumba egy Kolumbiából származó "dance fitness" program. Elképesztő, hogy a zene, ritmus és sok sok ember együttes mozgása milyen fergeteges hatást tud kelteni.
Mindenkinek csak ajánlani tudom! Érdekes felfedezni, hogy a tested minden porcikája rázható ritmusra :D
Egy biztos, ezentúl törzsvendégek leszünk a sport centrumban!

144. Happy Day

Azt hiszem az első lázmentes napom megér egy rövid bejegyzést Mr. Flaming csodás találmányával az antibiotikummal együtt!

Tegnap voltam orvosnál, aki szakszerűen megállapította, hogy gennyes mandula gyulladásom van. Persze nem kérdés, csak az a baj, hogy 4 éves korom óta nincs mandulám... de azért a többi stimmel. Aztán nem sokkal utána hallottam, hogy Észtországban jelenleg valami influenza járvány tombol, aminek minden tünete rámillik. Ezek után csak azt nem értem, hogyan lehetséges az, hogy az itt lévő észtek közül egy sem beteg, csak én?????? Mindegy egy kis friss, meleg Borscs-al meg palacsintával könnyen ki tudtak engesztelni :)
A pszichológia esszém is kész van, ki is van nyomtatva, végig aludtam az éjszakát, a nap is süt, lázam sincs ez egy egész jó napnak indul, még ha a torkom, izmaim és ízületeim mindig kutyául fájnak is.
És végül, de nem utolsó sorban mindannyian adjunk hálát Mr. Flamingnek a penicilin felfedezésért és szenvedéseim véget vetéséért :)

143. Azért vannak a jóbarátok...

Hogy, amikor lázasan és betegen fekszel az ágyadban oda kucorodjanak a lábadhoz és beszéljenek hozzád. Hogy a kezüket a rátegyék a lábadra, hogy érezd, hogy nem vagy egyedül. Hogy egymásnak adják a kilincset a szobádban, nehogy egyedül maradj. Hogy különféle porokkal, teákkal és egyéb jól bevált népi gyógymóddal kúráljanak. Hogy költsön adják a lázmérőjüket. Hogy felhívjanak, hogy mit szeretnél a boltból, és hogy életmentő fagyit hozzanak neked. Hogy meghallgassák a lázas panaszaidat és kedves hülyeségekkel szórakoztassanak. Hogy ellenőrizzék a napi tea beviteledet és időnként beléd diktáljanak „csak még egy kicsit”. Hogy arról kezdjenek vitatkozni, hogy melyikük gyógymódja a hatásosabb és kinek a csodaszere húzta le a lázadat. Hogy napi 5 SMS-t írjanak, hogy megtudják mi van veled. Hogy biztosítsanak arról, hogy a tűzijáték nem is olyan „nagy durranás” és semmiből nem maradsz ki, csak mert nem tudsz kikelni az ágyadból.

És hogy egyszer mindezt valahogy meg tudjam nekik majd hálálni...

142. A lepke

Most elmesélem nektek az egyetlen és legfontosabb dolgot, amit fizika órán tanultam. Egy szép napsütéses napon a fizikai előadóban ültünk hetedik órában, mikor Békési Tanár úr egy példa történetet mondott a felfedezés és tanulás öröméről.

"Gyerekek, ha én most elmesélem nektek, hogy tegnap itt a kertben a bokor alatt milyen szép, nagy és színes lepkét láttam, akkor erre egyikőtök sem fog emlékezni egy hét múlva. De ha Te magad mész ki a kertbe és találsz egy hatalmas, színes lepkét akkor arra egész életedben fogsz emlékezni."

Tegnap a jövőbeni terveinkről beszélgettünk, mikor egy idő után Ugne megkérdezte:

- Te tulajdonképpen akkor egész életedben tanulni akarsz? - először kicsit mellbe vágott a kérdés. Csak mert szeretnék sok sok mindent megtanulni, nyelveket, különböző tudományokat, nem jelenti azt hogy egész életemben... várjunk csak. DE! Hiszen imádom a lepkéket. Boldoggá tesznek. Akkor miért ne?

141. Croissant and Caffé Latte

Briosch-t eszem és latte macchiatot iszom. Megint. De ez most más. Nem csak azért mert a briosch-t croissantnak csúfolják, a latte macchiatot pedig Caffé Lattenak.

Más a hely. Az arcok furcsán ismeretlenek körülöttem. Fáradtak és öregek. Pedig a "University Caffe-ban vagyok". A falon egy oklevél díszeleg 1990-ből. Egyidősek vagyunk...Minden avitt és régi. A hely, az arcok, az emberek. Egyformán fáradtak és ráncosak.
Valami mégis megfogott a helyben. Az ajtón túli hiába nyúlik Glasgow egyik legforgalmasabb utcája, bent csend honol. Nem szól a zene, hangos szavak sem nagyon esnek. Csak monoton , megnyugtató tompa zaj.
A pincérnő egyszer csak nevén szólítja a velem szemben ülő Johnt, aki valószínűleg márl egalább annyi ideje a bár része, mint a műbőr ülések vagy a fagyis pult. John "a szokásost" kéri. Míg fish&chips-ére vár kezét imára kulcsolja. Vajon mi mondani valója lehet Istennek?

A tartó oszlopot borító tükör-mozaik lapocskák ódivatúan csillognak. Némelyik törött és fakó, akárcsak John. Elhasználódtak az évek alatt. Nem hiába, az élet nem egy "séta a parkban" ahogy az angolok mondják. Mattít, fakít, porral lep be és néha még meg is tör...
A kávézóból kilépve a cégérre téved tekintetem. Kopott tábla hirdeti: "University Caffé est.1918" Ezek szerint azóta nem cserélődött itt a vendégkör... ezek szerint az egyetemisták is megöregszenek? Lehet, hogy egykor John is egyetemistaként került ide?

140. Egyetemista feeling...

Azt hiszem, hogy kezdem átérezni az egyetemista élet lényegét: buli szerdán, csütörtökön és pénteken :) Hogy hogy is történt?
Szerda este: Dorka teljes odaadással olvassa a világ legunalmasabb könyvét (Making of Social Policy in Britain 1830-1990) mikor is megszólal a telefon. A kedves szobatárs telefonált, hogy nagyon nagyon szépen kér, hogy menjek el vele a belvárosba az úszó- és vízilabda klub összejövetelére, mert aaaaanyira szeretne elmenni, de hát ugye egyedül nem tud... és hát mert Dorka jószívű ember hírében áll, megszánta, hazavitte és levágta...:) vagyis akarom mondani igent mondott. És mint mindannyian tudjuk, a spontán dolgok a legjobbak, így az este is jól sikerült. Időközben beszerveztem Ugnét is és így hármasban vettük a belváros felé az irányt...Volt ingyen pizza, úszók, vízilabdázók aztán csatlakoztak a hokisok és mérnökök is, szóval így egy idő után már nem is volt gyanús, hogy még soha senki sem látott az edzéseken :)... de azért nem jöttem zavarba a "Te vízilabdáztál már korábban?" kérdéstől... elmondtam élettörténetem idevágó részét :)
Csütörtök este: csütörtök este hagyományosan a nemzetközi diákszövetség összejövetelének időpontja, ahol mindig bőségesen van ingyen kaja, és mivel pénteken nincsenek óráink, semmi sem akadályozhatott meg bennünket ezen lehetőség kihasználásától. Egyébként ezt az eseményt szeretem legjobban, mert itt már elég sok embert ismerek és mivel sokuk Erasmusos diák, jóformán csak itt futok velük össze.
Péntek este: KARAOKE!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!! Nyugalom, nem én éneklek :)