Az ezüstös szürkület lomhán kúszik be az ablakon a bérházi konyhába. Az asztal feletti kis lámpa fényében tisztán kivehető, hogy a fehér falióra kismutatója milyen közel van a tizenegyeshez. A tűzhely felől a forró víz, a sercegő zsír és az öreg páraelszívó álmosító mormogása hallatszik.
Dorotea és Olecska egymás mellett foglalnak helyet a kis asztalnál. Szokásos helyükön, az ajtónak háttal, az ablakkal szemben várják a vacsorát és a köré épülő 2 órás ceremóniát. Az asztal barna viaszos vásznán a szokásos dolgok sorakoznak: 3 féle kenyér, gondosan, hajszál vékonyra szeletelve, az étkező kegyeiért elszántan versengő házi fekete ribizli és alma jam, a rebarbara szörp, sajt, mókuskás cukor és egy fél tábla fekete csokoládé. Ezen dzsungel mélyén bújik meg a három kistányér és egy-egy villa alkotta roppant egyszerű, de tiszta teríték.
Borisz Georgevics a konyha pult felett matat. Közép magas, hajlott hátú, szikár ember. Hosszú ősz szakálla mögött beesett, kemény vonásai tökéletesen tükrözik az elmúlt 73 év orosz történelmét, annak minden szépségével és nehézségével együtt. Hosszasan elnézve, az embernek az az érzése támad, hogy egy Wass Albert figurával találkozott, akinek a ráncai, egy speciális nyelven, ami számunkr érthetetlen, egy egész regényt véstek arcára.
Piros és kék, kockás flanell ingben van, amit a könyökén egy folt díszít. Hatalmas kék szemét fürgén körbe járatja a kis helyiségen, majd oroszul kiált valamit. Minden bizonnyal Valjósát hívja.Aztán az öreg egy-egy szelet sült halat tesz az asztalon lévő három tányérra, majd ő is leül a kopott serpenyővel a kezében. Közben Valjuska is megérkezik. Az ember szája önkételenül is mosolyra húzodik, ha eszébe jut, hogy valaki épp az imént hívta Valjuskának.
Valentin a negyvenes évei elején járó, jól megtermett, ahogy a nagyi mondaná, "fiatal ember". Piros pozsgás arcáról sugárzik a derű és az őszinte jóakarat. Kis pocakja és napsárga pólója csak még szimpatikusabbá teszik. Folyton mosolygó szemei és felfelé görbülő száj szeglete örök fiatal, már-már huncut arcot kölcsönöz neki.
Vacsor közben Borisz Georgevics megállás nélkül meséli sutkáit, anekdótáit és egyéb ócsiny interesznya történeteit a presztrojkáról. És az idó csak telik, és telik...annak ellenére, hogy Valentin valószínűleg már 200 szor hallotta mindent, még mindig jó izűeket kacag rajtuk. Kint már lassan éjfél van , és még mindig nincs teljesen sötét...
