102. Milano - Bocconi

Sziasztok!

Nem felejtettelek el titeket, csak mióta haza jöttem semmi érdekes nem történt velem. Egészen a múlt hétig, amikor is elutaztam Milánóba, a Bocconi egyetem nyári programjára.

A hét nagyon tartalmas volt, szuper (helyenként nagyon helyes :) ) és érdekes előadókkal és előadásokkal. A hét eredményeként nagy valószínűséggel felvételt nyertünk Olaszország legjobb közgazdasági egyetemére... már, ha jelentkezünk jövőre.

Megismerkedtem néhény nagyon furcsa emberrel. A társaságot finoman szólva nem igazán élveztem, ugyanis elkényeztetett, fizetős magániskolák növendékeivel és szupermodellekkel voltam körül véve, persze kivételek mindig akadnak, nagyon jó barátság szövődött a boszniai UWC-s lány és köztem.

Milánótól sem voltam elragadtatva, a divaton, modelleken, boltokon, piszkon és hatalmas tömegen kívül semmi nincs ott.

Persze érdekes kalandokban is volt részem. Éjszakáztam a reptéren és sok-sok emberrel beszélgettem olaszul, aminek eredményeként rájöttem, hogy egész jó az olaszom, vagyis 1 év Trieszt után vissza kellett mennem Milánóba, hogy rájöjjek, hogy tudok olaszul :)

Újdonsült boszniai UWC-s barátnőm :)

A világ első bevásárló központja

Jasmina (a boszniai lány) és a világ első és legelőkelőbb bevásárló központja

A milánói dóm

101. De nem kiskutya :)

Ma voltam életemben először szavazni!!!! Most már komoly, felelős állampolgárnak érzem magamat. Egyetlen problémám az volt, hogy első-szavazó létemre nem kaptam emléklapot...de mivel ezt finoman szóvá tettem kárpótlásul kaptam egy EU pralamentes tollat...Jobb mint a semmi:)))

100. JUBILEUM!!!

Itthon vagyok, immáron 13 napja. Azóta gondolkodom, hogy milyen frappáns, bölcs, humoros, szép vagy csak kicsit is emelkedett "évértékelést" írjak, de mint látjátok semmi nem jutott eszembe.

Mindenesetre meg kell köszönnöm az egész éves támogatást itthonról: Anyának, Apának és Edinának, Mamáéknak, Keresztszüleimnek, Bérmakeresztszüleimnek, Zoli bácsiéknak, Ferinek és Ritának, Krisztiéknek, Marikáéknak, Vikinek, Reninek, Szabó Edinának, Osztályfőnökömnek, volt iskolámnak és mindenkinek, aki legalább egy e-meil erejéig gondolt rám...

El kell, hogy mondjam, hogy rengeteget tanultam egy év alatt az életről, és találkoztam a világ legnagyobb ellentmondásával is, amit csak egy UWC szülhet: mikor ott vagy, az itthoniak hiányoznak, de mikor hazajössz, nem találod a helyedet, mert mindig azokra az emberekre gondolsz, akik az elmúlt 9 hónapban kitöltötték a mindennapjaidat...

A 100. bejegyzés apropóján megint csak szeretnék köszönetet mondani, ezúttal azoknak, akik olvasták (és kommentálták) a blogomat.

Csak, emlékeztetőül, nehogy elfelejtsétek, hogy kinek a blogját olvassátok.:)

Ui: Mostanában egyébként nagyon elfoglalt vagyok, mint mindig, amit persze élvezek, mint mindig. Annak ellenére, hogy hiányzik a UWC-s banda, nagyon jól érzem magmat itthon. Szerintem a közeljövőben egy blogbejegyzés formájában ki is fejtem h miért.