141. Croissant and Caffé Latte

Briosch-t eszem és latte macchiatot iszom. Megint. De ez most más. Nem csak azért mert a briosch-t croissantnak csúfolják, a latte macchiatot pedig Caffé Lattenak.

Más a hely. Az arcok furcsán ismeretlenek körülöttem. Fáradtak és öregek. Pedig a "University Caffe-ban vagyok". A falon egy oklevél díszeleg 1990-ből. Egyidősek vagyunk...Minden avitt és régi. A hely, az arcok, az emberek. Egyformán fáradtak és ráncosak.
Valami mégis megfogott a helyben. Az ajtón túli hiába nyúlik Glasgow egyik legforgalmasabb utcája, bent csend honol. Nem szól a zene, hangos szavak sem nagyon esnek. Csak monoton , megnyugtató tompa zaj.
A pincérnő egyszer csak nevén szólítja a velem szemben ülő Johnt, aki valószínűleg márl egalább annyi ideje a bár része, mint a műbőr ülések vagy a fagyis pult. John "a szokásost" kéri. Míg fish&chips-ére vár kezét imára kulcsolja. Vajon mi mondani valója lehet Istennek?

A tartó oszlopot borító tükör-mozaik lapocskák ódivatúan csillognak. Némelyik törött és fakó, akárcsak John. Elhasználódtak az évek alatt. Nem hiába, az élet nem egy "séta a parkban" ahogy az angolok mondják. Mattít, fakít, porral lep be és néha még meg is tör...
A kávézóból kilépve a cégérre téved tekintetem. Kopott tábla hirdeti: "University Caffé est.1918" Ezek szerint azóta nem cserélődött itt a vendégkör... ezek szerint az egyetemisták is megöregszenek? Lehet, hogy egykor John is egyetemistaként került ide?