108. Borisz Georgevics

Napok óta gondolkodom, hogy mit írjak róla. Azt a kezdetektől tudom, hogy egy bejegyzést minimum megér az öreg. Ő az a fajta ember, aki ha nem lenne ki kellene találni.

Egyszerűen hihetetlen. Lenyűgöző, elképesztő, eredeti, fárasztó. 5 nap után is egyszerűen rám tör a nevetés, ha eszembe jut az öreg. Ja igen, mert öreg. 73 éves, de hihetetlenül fitt. Az igazi, mindent túlélő, szívós, orosz, nagy szakállú ember, aki nem mellesleg író. Szenvedélyei a politika, történelem, politika történet és anekdóták.

Lenyűgöző vendéglátó. Főzött nekünk, sétálni vitt minket, videót vetített. Emellé párosul beszéd iránti határtalan szeretete és a tény, hogy alvási gondjai vannak, vagyis pontosabban sosem alszik... (én legalább is nem láttam). A kettő eredményeként 24 órában képes beszélni...

úgy látom, hogy hiába próbálkozok, őt nem lehet szavakba önteni...

107. Második találkozásom Moszkvával

Igen!!! Van folytatás!

Nem tudom, hogy kit mennyire köt le a Moszkvával és Szentpétervárral folytatott szerelmi viszonyom, de mivel engem eléggé, ezért úgy döntöttem, hogy beszámolok a dolgok további alakulásáról.

Szóval a második randi egész jól sikerült. Majdnem el is csavarta a fejemet... Azért persze résen vagyok és nem dőlök be olyan szakállas trükköknek, mint éjszakai díszkivilágítás és kellemes nyár esti szellő.

Immáron kipihenve és megreggelizve (kicsit félve használom az étkezések neveit, mióta itt vagyok. Szóval arról az étkezésről beszélek, amit délután 3-kor eszel, miután kettőkör kelsz fel, mert reggel hétkor feküdtél le) vágtam neki az újabb találkozásnak.

Az eleje megint kissé laposan indult, de azért a nap végére sikerült levennie a lábamról a kivilágított Vörös térrel. A látványt leginkább egy mese könyvbe illő illusztrációhoz lehetne hasonlítani a sötétség jótékonyan takarta el a kisebb nagyobb szépséghibákat, mondhatnám a smink jót tett Moszkvának :)

Azért aggodalomra nincs ok, még mindig hűséges vagyok a még el nem nyugatosított Pétervárhoz. Nem mellesleg ő is megmutatta már magát sötétben...

106. Első találkozásom Moszkvával

Vasárnap reggel 5-kor futottunk össze a vasút állomásról jövet és az első randik bő 2 óráig tartott.

Mögöttem 8 órai éjszakai utazáss állt, mindössze 3 órányi igen zaklatott alvással, egy koncentrációs táborra inkább, mint egy közlekedési eszközre emlékezteteő vonaton. Az alvás- és evéshiány miatt alig vonszoltam magamat a 13 kilós hátizsák alatt. A lábamba legalább 1000 km került az elmúlt pár nap folyamán (én legalább is úgy éreztem), ennél fogva nagyon nem akartak engedelmeskedni nekem.

Szóval ilyen állapotban talált a vasárnap reggeli Moszkva. Megjegyzem ő sem volt sokkal jobb állapotban. Bűzlött a szombat esti alkohol maradékától és a vizelettől. Utcáit bokáig érő szemét- és hajléktalantenger borította.

Az első randik az első reggeli metróra való várakozással telt és hát nem jöttünk ki túl jól egymással. Egy idő után a könyvem olvsasába menekültem, de ez sem jelentett túl sok vígaszt, ugyanis a főhős 5 oldal után Moszkvába menekült, aholy jó 70 oldalon át ott is ragadt...

Aztán az idő múlásával csak összeszoktunk, de a szívem sosem lett az övé. Még mindig az elegáns, impozáns, tiszta és rendezett Pétervárért dobog. Hiába, a bohém és alternatív Moszkvának minden szépségével együtt sincs esélye az igazi úri ember Pétervárral szemben...haha én már csak ilyen vagyok, maradok a gyerekkori szerelmemnél.