2008. október 11., szombat

29. Szerintetek mennyi ennek az esélye???

Éjjel fél egy. Kihalt rezidencia, semmi mozgás és kevés fény. Hősnőnk és szobatársa egy hirtelen ötlettől vezérelve elérkezettnek látta a pillanatot, hogy felfedezzék a padlást, ahol a házi szellem( bővebb információért katt ide: http://hu.wikipedia.org/wiki/Ludwig_Boltzmann )tanyázik a szemtanúk szerint. (pontosabban a pletykák szerint, ugyanis még tulajdonképpen senki sem látta, illetve aki igen az már nincs életben…) A lépcsőn felérve csak bőröndöket és három ajtót találtak. Kettő nyitva volt, éppen emiatt teljesen érdektelen is, szemben a fő ajtóval, ami le volt lakatolva és tulajdonképpen a teljes második emeletet őrizte. Hősnőnk és társa éppen a lakatot vizsgálta miként is lehetne azt kinyitni, mikor megfordultak és megpillantották Thomas-t, amint hatalmas vállaival föléjük magasodik. Teljesen váratlanul érte őket a látvány, mivel Thomas a legnagyobb csendben érkezett. A helyzet leginkább arra emlékeztetett, mikor a gyerekeket valami csínytevésen érik. Pár másodperccel később, miután mindannyiuknak sikerült nagyjából feldolgozni a helyzetet Thomas szólalt meg először:
- Mit csináltok itt? –kérdezte tipikus Thomas arcot vágva, ami akaratlanul is mosolyt csal az emberek arcára.
- Semmit. –Jött a válasz. –Mi itt élünk a Plesben. TE mit csinálsz itt???
- Semmit.
- Egyedül vagy? – kérdezték
- Igen. –válaszolta újabb Thomas arc kíséretében. –Miért?- nem igazán akarták megmondani neki, hogy felbukkanásának legkézenfekvőbb magyarázata számukra az volt, hogy egy hölggyel keres egy nyugalmas helyet. Ezért válaszként egy vállrándítást kapott. Pár másodpercnyi csend után Thomas szólalt meg.
- Elég nyilvánvaló, hogy miért vagyunk itt .- és előkapott hatalmas vállát borító pulóveréből két apró fémtárgyat, amelyek első ránézésre is megfelelőnek tűntek egy zárt lakat feltöréséhez,. Ekkor vált világossá, hogy a közös a céljuk: kinyitni az ajtót…

Utószó: természetesen hosszas próbálkozásuk ellenére sem sikerült nekik, annak ellenére, hogy Thomas még az interneten is utána járt a dolognak. Jelenleg még mindig az ajtó üvegének betörése tűnik a legjobb megoldásnak. További kutatások jelenleg is folynak, amint lesznek újabb eredmények természetesen beszámolunk róla.

Fölyt.Köv.

Nincsenek megjegyzések: