My Life: 77. woooowwww!!!!!!!- avagy Beszámoló egy tökéletes hétvégéről

Nem is tudom, hogy hol kezdjem annyi minden történt velem. Kezdhetném a pénteki tutor vacsinkkal egy indiai étteremben, a kedves Valentin napi üdvözletekkel-köszi Attila, tényleg jobban indult a reggel-de úgy döntöttem, hogy a dolgok közepébe vágok és a símaratonnal kezdem.

Most igazából nem tudom, hogy mit is írhatnék azon kívül, hogy annnyyyira, leírhatatlanul, kimondhatatlanul szuper jól éreztük magunkat...de azért megpróbálok ennél pár kicsivel értelmesebb mondatot is összehozni.

Szombat reggel 10-kor 24 megpakolt UWC-s diák vágott neki az Alpoknak, hogy vasárnap "just for fun" (ez volt a nevezési kategóriánk:) ) lesíeljenek 30 km-t. A cél állomás Val Casies, egy síparadicsom volt az osztrák határ mellett. Hogy eljussunk oda, 5 órát kellett kanyarognunk az Alpokban, a legeldugodtabb kis olasz hegyi falukon keresztül, amik vastagon voltak hóval borítva és már a látvány is lenyűgöző volt (olyan Tour de France-os :) ) Régi házak, jégszobrok, túristák, síelők mindenfelé. Az egyetlen szépséghibája a dolognak az volt, hogy az út tényleg kanyargott. Nagyon. Szóval rosszul lettem. Nagyon... Aztán hál'Istennek megálltunk kajálni.

Alessio(Olaszo.), Stapor(Kambodzsa), Makar(Fehérorszo), Earth(Thaif), Yu Chan(Kína), Ieva, (Litvánia)Én, Ole(Norvégia)

Aztán olyan 3 körül megérkeztünk Val di Casies-be (v. Val Casies), ami egy elragadó kis település az osztrák határhoz közel-olyannyira közel, hogy mindenki németül beszél- ahol egy olyan filmekből és fotókból ismert faházban szálltunk meg.

Olyan otthonos volt! Az első szabály az volt, hogy ahogy a földszinten beléptünk, le kellett venni a cipőnket, ami igazán családiassá tette a hangulatot. A szobáink az első emeleten voltak, mindegyik szerényen de bájosan berendezve. Mindenhol parketta volt, ami nagyon jó meleg volt!!! Mikor megérkeztünk illatos ágynemű várt minket, amit a szobatársainkkal egyből ki is használtunk:

A szobatársaim (sajnos csak egy éjszakára): Yu Chan (Kína) Stella(Anglia) és Ieva (Litvánia). Nagyon jól elvoltunk, de az egész társaságról elmondható. Rengeteget nevettünk és a hétvégére nagyon jól összekovácsolódtunk.

Aztán síeltünk egy órát, csakhogy szokjuk a havat, majd aludtunk egyet (igen, 4-en egy ágyban:) ) és elmentünk vacsorázni egy étterembe. Vacsora után valahogy megint az történt, ami általában szokott velem: Mindenki szépen volt a szobájában, élték a társasági életüket DVD-ztek, meg hasonlók, mi meg Ievával ketten bementünk a saját szobánkba, mert beszélgetni szerettünk volna kettesben. Olyan fél óra múlva azon kaptuk magunkat, hogy legalább 15 ember tobzódik a szobában:) -nem tehetek róla, vonzom a tömeget:). Éjjel még sétáltunk egyet a faluban, rohangáltunk a jégpályán, elmentünk a sörsátorba, ahol vmi kedves osztrák zenekar mulatta a népet, elég gyenge érdeklődés kíséretében, de mi jó UWC-hez illően 15 perc alatt megcsináltuk a bulit...

A délutáni síelés

Vacsora

Mikor visszamentem a szobámba 10 ember még mindig ott volt, szóval kellemesen elvitatkoztunk az USA-ról és kommunizmusról, míg végre egykor sikerült őket kipaterolni:)

Másnap 8-kor keltünk, megreggeliztunk és izgatottan készülődtünk a nagy eseményre. A mezőny 10-kor rajtolt, mi a 10:08-as csoportba estünk bele. Hihetetlen sok ember volt, ekkor értettem meg, hogy ez a sívilág egyik legnagyobb eseménye, főleg itt Olaszországban...

A síelést magát nem részletezném, csak azt, hogy "röpke" 3 és fél óra valamint "könnyed" 30 km után sikerült be is érkeznem a célba, amitől iszonyú büszke voltam magamra. Nem akartam elhinni, hogy én-minden sportok antitehetsége- lesíeltem 30 km-t... Komolyan mondom, hogy ez volt életem legnehezebb feladata, amit megoldottam. Fontos tanulság: igen csekély sítudásom ellenére teljesítettem a távot, ergó akarat erővel bármit ellehet érni... de komolyan.

Mi a kék távot teljesítettük.

A célban meleg ebéddel vártak minket, és mivel tulajdonképpen Dél-Tirolban voltunk, természetesen rétes is dukált hozzá. Nem tudom, hogy mennyire festhettem rosszul, de az összes konyhás néni dupla adag kaját akart nekem adni, pedig nem is éreztem akkor magamat fáradtnak (bezzeg most...) Elkövettem az a hibát, hogy a Vivicitta futásos pólómat vettem fel, aminek köszönhetően egy rakat ember állt neki nekem magyarázni a pólómról, természetesen németül... A legjobb az volt, aki azt hitte, (gondolom a Bazilika stilizált ábrája miatt) hogy egy görögországi símaratonról van...a többiek csak szimplán azt hitték, hogy itt vettem és ez a verseny hivatalos pólója, és nagyon szerették volna tudni, hogy hol lehet vehetnek ők is ilyet...

Aztán egy jó meleg zuhany után összecsomagoltunk és elindultunk visszafelé. A hétvége zárásaként Monfalconéban megálltunk egy közös pizzára, és végül fél 11-re meg is érekztünk Duinóba.

Nem tudom, hogy mennyit sikerült visszadnom a leírással a hétvégéből, de remélem, hogy legalább részben érződik, hogy mennyire jól éreztük magunkat. Rengeteget nevettünk, lélegzet elállító helyen voltunk, síeltünk, feszegettük a határainkat, elfáradtunk, csokiztunk, elfelejtkeztünk a gondjainról, kimozdultunk Duinóból, milliónyi élménnyel gazdagodtunk. Kicsit olyan osztálykirándulásos volt...

Új embereket ismertem meg, néhány igazi barátot is találtam (legalább is remélem...) No és persze nem utolsó sorban távol voltam a szobatársamtól és a mindent beborító állandó negatív gondolataitól.