Szóval URP. Ez az idén Palából Plesbe költöző fiúk ökör-körét jelenti. Név szerint Hemi, Reza, Hamid, Habib, Ben, Earth, Chritsof, Hani, Thomas, Petar és az idő közben lassan beintegrálódó elsősöket. Szóval tegnap fogalmam sincs, hogy milyen alkalomból, de egy bulit szerveztek Maxnak. Sütöttek pizzát, sütit, salátát csináltak, italokat vettek és egész véletlenül Hemi engem is meginvitált az ő kis exluzív bulijukba. Mikor negyed 10-kor megérkeztem, a fiúk Max társaságában már a konyhában sürgölődtek: főztek, sütöttek, italt mértek, terítettek, tálaltak..stb. Nagyon kedvesen fogadtak, mondták maradjak, Max is egyből lecsapott rám és elkezdtük a ház általános gondjait tárgyalni. Nagyon kellemes 2 órát töltöttem 26 fiú között egyedüli lányként, mivel az összes többi véletlenül arra tévedő lányt hangos kiabálás közepette elzavarták, mondván, hogy ez az ő Ples bulijuk...
Az est fénypontjaként egy müzlis dobozból és tejes kupakokból készített koronával megkoronázták a ház királyát, Max Paoli rezidence tutort:))))
Azért, hogy ne tűnjek teljesen ingyen élőnek, az est végén felajánlottam, hogy lemosogatom a fogyasztásomat, amiből a következő dolog sült ki:
Már éppen a dolog végén jártam, így egyedül álltam a mosogatónál (előtte mindig segített valaki...), miközben Max élmény beszámolója hatására az összes fiú köré gyűlt. Egyszer csak Max kiabálva rám mutatott, majd így szólt:
- Komolyan, fiúk minden elismerésem, hogy ezt az estét így összehoztátok, de hogy még valakit találtok is magatok helyett, aki mosogasson, egyszerűen bámulatra méltó!!! - Erre Hemi hangja a tömegből:
- Én hoztam!!!!! :)))
Komolyan mondom, hogy a 26 fiú simán lekörözi a tavalyi lányokat... tiszta konyha, tiszta folyosó, tiszta fürdők, hihetelen jó társaság, finom vacsora. Irigyelem őket, nekünk ezt tavaly nem sikerült elérnünk Joyce-al akármennyit dolgoztunk is az ügyön... egy dologban voltak a lányok jobbak ezt Max is megmondta a fiúknak: Nekünk jobb volt az illatunk!!!!!
1 megjegyzés:
Szia Dorka!
Próba üzenet Mamától.
Sok puszi, érezd jól magad!
Mama
Megjegyzés küldése