Itthon vagyok, immáron 13 napja. Azóta gondolkodom, hogy milyen frappáns, bölcs, humoros, szép vagy csak kicsit is emelkedett "évértékelést" írjak, de mint látjátok semmi nem jutott eszembe.
Mindenesetre meg kell köszönnöm az egész éves támogatást itthonról: Anyának, Apának és Edinának, Mamáéknak, Keresztszüleimnek, Bérmakeresztszüleimnek, Zoli bácsiéknak, Ferinek és Ritának, Krisztiéknek, Marikáéknak, Vikinek, Reninek, Szabó Edinának, Osztályfőnökömnek, volt iskolámnak és mindenkinek, aki legalább egy e-meil erejéig gondolt rám...
El kell, hogy mondjam, hogy rengeteget tanultam egy év alatt az életről, és találkoztam a világ legnagyobb ellentmondásával is, amit csak egy UWC szülhet: mikor ott vagy, az itthoniak hiányoznak, de mikor hazajössz, nem találod a helyedet, mert mindig azokra az emberekre gondolsz, akik az elmúlt 9 hónapban kitöltötték a mindennapjaidat...
A 100. bejegyzés apropóján megint csak szeretnék köszönetet mondani, ezúttal azoknak, akik olvasták (és kommentálták) a blogomat.
Csak, emlékeztetőül, nehogy elfelejtsétek, hogy kinek a blogját olvassátok.:)
Ui: Mostanában egyébként nagyon elfoglalt vagyok, mint mindig, amit persze élvezek, mint mindig. Annak ellenére, hogy hiányzik a UWC-s banda, nagyon jól érzem magmat itthon. Szerintem a közeljövőben egy blogbejegyzés formájában ki is fejtem h miért.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése