Szombaton kb 12 órányi utazás és várakozás után este 9 óra tájban megérkeztünk Duinóba. Azóta próbálom a legjobb szót megkeresni arra, amit akkor éreztem, mikor megjöttünk de valahogy a furcsánál nem jutottam tovább... Mindenesetre kettős, egyrészt mert nagyon nehéz volt eljönni otthonról, újra neki vágni a sulinak, de azért nagyon jó érzés, mikor az emberek a nyakadba borulnak, mert nem láttak egy hónapig. A képmutatástól rosszul vagyok, de tudom, hogy kik azok, akikből ez őszintén jön és tőlük ez úgy nagyon jól esik.
A vasárnap azzal telt, hogy megjött a szobatársam bezártuk az ajtót és elkezdtünk beszélni és beszélni, és közben egyre csak kopogtak az emberek, hogy üdvözöljenek...
Ugyanakkor mikor leülök az ágyamra és a fal felé fordulok és a frissen kiragasztgatott otthoni fényképeimre nézek öszefacsarodik a szívem és legszívesebben őket is ölelgetném és velük is mennék ide meg oda, ...de sajnos nem tudok.
Aztán mivel tegnap volt a szobatársam szülinapja elmentünk pizzázni vele, Vivivel, Anabellel meg Joyce-al aztán átmentünk a Palába, hogy üdvözüljünk még pár embert, aztán 11 után neki álltunk megírni az olasz házinkat és felkészülni lélekben az első iskolai napunkra...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése